III.fejezet-Különleges képesség?

Sziasztok!
Kicsit megkésve,de itt a kövi fejli!Kérem a kommenteket!

Furcsa volt az elgondolás,hogy vadászni indulunk.
Gyorsan,futva közelítettük meg a tisztást.Thomas elmesélte,hogy mi jelenleg erősebbek vagyunk nála és gyorsabbak is.Beszélt valamilyen "különleges" képességről,de valószínű nekünk nincs,mert már jelentkezett volna.
-Állj!-torpantunk meg Tom szavára-Füleljetek!
Úgy is tettem.Láttam Amy is koncentrál.
Hallottam egy kis patakota tisztás körül,hallottam ahogy a fák koronájában madarak csivitelnek.Hallottama lengedező szelet,ami Keletről fújt.
Egyszerre éreztem és hallottam meg valami állatot.
Szagáról egyértelműen tudtam,hogy egy szarvas.
Nem volt egyedül,talán 4-en lehettek.Mind a ketten kelet felé néztünk.A testem magától valami furcsa pózt vett fel.Készen álltam a támadásra.
-Ügyes!-szólalt emg Tom-Gyerünk!
Megadta a jelet.Elindultunk a mit sem sejtő állatok felé,csak futottunk,amíg meg nem láttuk őket.
Békésen mászkáltak az erdő mélyén.Gyanum bebizonyosodott.Szarvasok voltak,szép nagy szarvasok,és igen,4-en voltak.
Olyan halkan közeledtünk feléjük,mintha ott sem lettünk volna.
Egyre közelebb,egészen addig amíg már csak egy ugrás volt,hogy leterítsük a vadat.
"Rajta!"-bíztattam magamKiugrottunk a fák mögül és üldözőbe vettük az állatokat.
Az "én" prédám futni kezdett,sebesen befelé az erdőbe.
Már nem jelentett gondot utánna loholni.Kecsesen és könnyedén felugrottam a fára.Egyik ágról a másikra lendültem.Beértem az állatot.Újra futni kezdtem.
Hírtelen,mintha felvillanyozódtam volna.Az újbegyeimbem lévő apró áramosság csak nőtt és kihatott az egész testemre.Egyeáltalán nem volt rossz érzés,sőt kellemes!
Erősnek és magabiztosnak éreztem magam.Szememet le sem vettem az állatról.Hihetetlenül gyorsan futottam utánna,mégsem mosódott össze a körülöttem lévő táj.Tisztán láttam mindent.
Szemem élesebb volt,mint valaha.
Egy újabb kellemes bizsergés szaladt át a testemen.
Szinte éreztem,ahogy a tekintetemmel megbénítim az állítot.
Az a földre hult és rángatózni kezdett.
Nemtörődtem semmivel csak a nyakán lüktető érrel.
Hallottam a vér csorgadozását az ereiben.Szempillantás alatt ott térdeltem melette.
A vad tehetetlenül rángatózott.
Föléje hajoltam.Koncentráltam,a torkomban felizzott a tűz és beleharaptam az áldozatomba.
A vér úgy járta át mozdulatlan ereimet,mintha feltöltöttek volna.A tűz is csillapodni kezdett égető torkomban.Addig szívtam magamba a a táplálékot,amíg a szarvas szemeiben a fény kihunyt.
Meleg vére percek alatt kihült.Már nem vonaglott tehetetlenül a földön.Nyugodtan,mereven feküdt.
"Megöltem"-úgy hasított belém a tudat,mintha villám csapott volna belém.
"Mit tettem?"-hátrahőköltem.
Azthiszem nehéz lessz megszokni a gyilkolást.
Pár perc múlva csatlakoztam Amyékhez.A földön ültek és nagyon jól elbeszélgettek.Túlságosan is jól.Amy úgy nézett Tomasra,mint aki fülig belezúgott.
"A vámpírok is lehetnek szerelmesek?"-merűlt fel bennem a kérdés.Talán nem veszett el minden.
Tom csak bókolt a barátnőmnek.Kivártam azt a pillantatot,ahol csendben vannak majd leültem melléjük.
-Na,milyen volt?-érdeklődött Tom.
-Furcsa,kicsit...rémísztő.
-Jaj,Gik!Neked minden rémisztő!-kacarászott Amy.
-Nem,most már nem!
-De még mindig gyáva nyúl vagy!
-Nem igaz!Ha az lennék kimernélek hívni?-Amy megörült a kérdésnek.
-Ki fut gyorsabban?
-Mondjuk!-vetettem oda.Feláltunk és futásnak is eredtünk.
Fej-fej mellett.
Egyikünk sem tűnt gyorsabbnak.Felugrottam a fára és himbálóztam egy kicsit.Amy azthittem lehagyott.Megvártam azt a pillanatot,amikor pontosan a kitűzöt helyre ér és leugrottam vele szembe.
-Én győztem!-mondtam önelégülten.
-De hát,ez csalás!-visította Amy.Elmosolyodtam,még sohasem nyertem vele szemben.
Tovább haladtunk,de már nem versenyként fogtuk fel.
-Neked is nehéz volt elkapni?
-Nem,nem,Ahogy a nyomába értem,mintha felvillanyozódtam volna,még most is tart!Nagyon kellemes érzés!Szóvaé ránéztem és rángatózva a földre hult.
-Micsoda?
-Igen,utánna odamentem és megettem vagyis ittam.Te nem?
-Tulajdonképpen én letepertem a földre és ott is közdöttem vele,nem ment olyan gyorsan,mint neked.
-Értem.
Nagyon messzire elmehettünk.Alig lehetett érezni Tomas szagát errefelé.Egyszer,de az rég lehetett.
Egy másik szagot is éreztem.Furcsán ismerős volt.Csakugyan vámpír.
-Mi az ott?-mutatott a homokos talajra Amy.
-Nem tudom.
A tárgy fölé hajoltunk.Egy kis fekete pamut anyag feküdt a porban.
-Furcs,nem érezem,hogy valaki járt volna erre.
-Én érzek valamit,érdekes,de mégis ismerős!Igez olyan 3-4 napos.
Felvettem az anyagot a földről.
-Biztosan egy ruhadarab.-állapítottam meg Amy.A szélén egyértelmű szakadás volt.
Olyan vágyakozva nézett az anyagra.Szeme csak a kezemben lévő darabra koncentrált.
Lassan,kimért léptekkel felém közeledett.Kinyújtotta a kezét.
Én csak álltam és figyeltem.Amy kivette a kezemből.
Vörösen izzó szeme a semmibe bámult.Száját nyitva tartotta.
-Amy!Amy!Jól vagy?-tudakoltam,de nem válaszolt.
Szemében semmi "életre" utaló jel nem akadt.
-Hahó!Hallasz engem?.megragadtam a vállát és rázogatni kezdtem.
Amy összeborzongett és visszatért a jelenbe.
Kicsit megkönnyebbültem,de újra aggódni kezdtem.
Az arca kemény volt és dühös.Egy kis félelmet is láttam rajta.
-Mi a baja?-kérdeztem óvatosan-Megszorítottam a válát.Valószínűleg meg sem érezte,mivel egyenrangúak voltunk erő terén.
-Láttam valamit!-válaszolta elhalt hangon.
Mit?
Amy felmutatta a rongydarabot.
-Rileyt!
Meghökkentem.
-Amy!Mesélj!
-Hát,azzal a nővel volt,Victoriával.Azt beszélték,hogy megkell ölni minket,még mielőtt...
-Folytasd!-utasítottam.
-Valami csata lessz,egy ember miatt.Riley és Victoria ide tartanak!Több velünk hasonlóakkal!Újszülöttekkel!
Feszülten figyeltem.
"Miért akar minket megölni Riley?"
-Milyen csata?
-Nemtudom.Valami embert akarnak megölni,de előbb velünk végeznek,hogy ne tudjuk azokat a vámpírokat értesíteni!
-Mi folyik itt?-jött oda Tom.

II.fejezet-Valami új

Sziasztok!Itt a második fejezet.Ez nem lett olyan jó szerintem,de remélem azért élvezhető!Kérlek,hogyha tetszik az irományom katt a Rendszeres olvasókra!
Csak,hogy tudjam érdemes-e ezt tövább folytatni!
Kérlek írátok meg a véleményeteket is!
Előre is közsi:Angi

Egy tágas szobában voltam.A falak fehérek.
-Miért nem haltam meg?-kérdeztem.A hangom furcsa volt.Csilingelő és dallamos.Mintha valaki helyettem beszélne.
-Hidd el!Ez rosszabb a halálnál!-mondta a férfi.
Felültem az ágyon.A mozgásom…olyan furcsa volt.Lomha testem a másodperc töredéke alatt mozdult meg.
-Mi ez?
Felemeltem a karomat.Olyan gyorsan mozogtam,hogy a szívemnek esélye sem volt megdobbanni…A mellkasomhoz kaptam.A kezemet a bal oldalára szorítottam és vártam,de semmi.
1,2,3….1,2,3..még mindig semmi.A szívem megállt.
„Szóval mégis meghaltam?Rosszul tudja az a férfi!”
-Még mindig élsz!Csak….-mondta.Mitha csak kiolvasta volna a fejemből a kérdést.
-Hát akkor?Miért nem működik?
-Áááááááá!-egy pillanat alatt a hang irányába néztem.
-Amy!-és már ott is voltam mellette.-Amy,hát nincs semmi bajod?- újabb sikítás.
-Nemsokára Ő is átalakul!
-Mit csinál?-hallottam Amy egyre gyorsuló szívét majd egy utolsót ütött és megállt.
-NEM!NEM!-újabb gyors mozdulattal megragadtam a kezét.Amy kinyitotta a szemét.
-Gik?-hangja csilingelő volt és tökéletes!
A bőre hófehér és márványsima.Az ablakon beszűrődő napsugarak kecsesen táncoltak szikrázó testén.A szeme vérvörösen izzott.Tátott szájjal bámultam.Olyan csodás volt,nem inkább tökéletes!
Amy ugyanilyen káprázattal bámult engem.
-Gik!Te gyönyörű vagy!-szólalt meg végül.
-Miket beszélsz itt össze?Néztél már tükörbe?
Amy felnevetett.
-Te ökör!Most nyitottam ki a szemem!
Egyszerre néztünk a férfire,aki megköszörülte a torkát.A velünk szemben álló ember cseppet sem különbözött Amyétől.
Akaratlanul végig bámultam magamon.Bőröm nekem is márványsimaságú és a hónál is fehérebb.Gyors mozdulataimmal kinyújtottam a kezemet.Tökéletes,kőkemény,mégis lágy bőrömön ragyogott a napsugár,akár egy gyémánt! Ujjaim begyében gyenge kis elektromosságot éreztem.
-Boldog Szülinapot!-törte meg a csendet a férfi-A nevem Tomas.Én találtam rátok az erdőben.Mondjátok,mire emlékeztek?
Fájdalom nyilalt a torkomba,égető fájdalom.Újra éreztem a kiszáradást.Odakaptam a kezem,mintha így megszüntetném.
-Ó,biztosan szomjasak vagytok!-állapította meg Tom.
-Mi…Mik vagyunk?-tág szemekkel meredt Amy magára.
-Tudjátok,az erdőben az a férfi,aki megtámadott benneteket…..Vámpír volt.
Lopva összenéztünk.Rögtön tudtam,hogy Ő is azt gondolja,amit én:”Ez megőrült!”
-Ahogy megtámadott benneteket-valószínűleg át akart változtatni-a szervezetetekbe vámpírméreg került.Ez volt az a lángolás!Felélte a testetekben lévő összes vért és nedvességet.Nincs többé szükségetek alvásra,nem „emberi” étellel táplálkoztok,nem fog többi verni a szívetek!-nagyot sóhajtott-Viszont remek,bár olykor zavaró képességeket kaptatok:gyorsaság,erő,jó hallás,szaglás.Kifinomult mozgás,tökéletes test.
-De,ha nem „emberi” étellel,akkor mivel?És miért ég a torkom még mindig?-tettem fel a kérdést.
-Vérrel!-a hír hallatán összerázkódtunk.-Tudjátok,nem kell embert gyilkolni!Én már 700 éve állati vérrel táplálkozom.Jó erőben tart,de a szomjat sohasem csillapítja!
-700 éve?Mi van?
-Igen,annak idején engem 18 éves koromban támadott meg egy vámpír,de nem sikerült megölnie,így átváltoztam.Sohasem öregszem,megmaradtam az eredeti koromnál.Bár a fajtánkbeliek a vámpír életüket számolják,nem az emberit.
-Szóval én örökre 17 leszek?
-Örökké!-válaszolt a kérdésemre Tomas.
-Akkor mi vámpírok vagyunk?
-Azok,egész pontosan újszülöttek.Mondjuk még sohasem láttam ilyet.Ti olyan mások vagytok!Túl nyugodtak.Nincs semmi jel arra,hogy veszélyesek lennétek.Én annak idelyén legszívesebben kiirtottam volna egy várost!A legtöbb újszülött megöli a társát,nem aggódik érte!Furcsa,de nekem tetszik!Végre valami új!
-Megkéne ölnöm Amy-t?
Elképzeltem,ahogy ezzel a gyorsasággal nekivágódnék,Ő a földre esne és az újonnan szerzett erőmmel beletaposnék a gyomrába.Összerázkódtam.-Nem!SOHA!
A férfi felnevetett.
-Hogy kerültünk ide?
-Sikításokat hallottam,na meg egy ügyetlen vámpírt.Rögtön tudtam,hogy mit akar,megölni titeket.Arra gondoltam megnézem mit csinál,nem nagyon szeretném,ha az én területemen vadászna.Aztán,ahogy meghalottam,hogy át akar változtatni gyorsabbra vettem a tempót,de elkéstem.Téged-mutatott rám-már megharapott és Téged-Amyre nézett.Szemük összefonódott.A férfiben olyan lágyság volt,hogy már elképzelhetetlen. Amy pillanatra sem nézett el, végül Tomas folytatta.-pedig éppen készült megharapni és meg is tette!
Utána harcolni kezdtünk,de semmi esélyét nem látta ellenem,így elfutott. Én elhoztalak ide benneteket,nehogy emberek vagy az a lény találjon rátok!
-Miért mondtad,hogy ez rosszabb a halálnál?-faggattam.
-Tudod,mi gyilkosok vagyunk!Ölésre teremtettünk és a lelkünk…a lelkünk örök kárhozatra van ítélve!-a választ némi csend követte végül Amy szólalt meg.
-Miért akart minket Riley átváltoztatni?
-Nemtudom.Említett valami Victoriát,de fogalmam sincs.
Újra eltöprengtem.
Miért pont engem akart vámpírnak?Én semmire sem vagyok jó!Csak arra,hogy bajba keverjek másokat,mint Amy-t.Ha nem lennék,Ő sem lenne itt.
Nem lenne örök kárhozatra ítélve!
De mit számít ez?Ha soha nem kell meghalnunk,akkor a pokolra sem kell jutnunk!Nem igaz?
Vajon mit szólnak a szüleim?Azthiszik meghaltam?Áhh!Biztosan nem keresgélnek!Örülnek,hogy megszabadultak tőlem!
Mi van Amy szüleivel?Biztosan beleőrülnek a fájdalomba.
Már elképzeltem,ahogy a kis falunkban,Úriban az Ő fényképei borítják a villanyoszlopokat és a hirdetőtáblákat.
Vajon értem megtennék ugyanezt?Mit szólnának ha beállítanék?
Megmutathatnám nekik,hogy érek valamit,hogy erősebb vagyok bárkinél!
Nem…nem..hidjék csak azt hogy meghaltam,így jobb lesz!
A torkomat újra az az iszonyatos fájdalom ragadta el.
Kizökkentett a gondolkodásomból.
-Mi ez?Már megint izzik!-mondtam keservesen.
-Ó,jajj!Sajnálom elfeledkeztem arról,milyen szomjasak is lehettek!Akkor nyomás vadászni!
-Mi ?Vadászni?
-Nyugalom,menni fog!-bíztatott minket.
Elképzeltem,ahogy lándzsákkal szaladgálok egy ártatlan állat után.
-Hogyan kell?-kérdeztem,mert az előbbi ötletem túl egyszerűnek bizonyult.
-Ösztönös!Rá fogtok kapni az ízére!Csak ne menjetek a falu 3 méteres körzetébe!!
Valami újat vettem észre a férfin.Szeme aranybarna,nem vörös, mint Amy-é.
-Miért ilyen a szemed?
-Mint már mondtam,én állati vérrel táplálkozom.Nektek azért vörös,mert még felélitek a testetekben lévő maradékot.Ha követitek a példám,hamarosan a tiétek is ilyen lesz!
A többit majd később magyarázom el!

I.fejezet-Kínszenvedés

-Amy!Most!Most szabadíts ki innen,meg megőrülök!
-De mi bajod Gik?
-Mindegy,csak találkozzunk a sulinál!
-Jó,máris megyek!-tettem le a telefont.
Amy volt a legjobb barátnőm,nehéz helyzetekben csak rá számíthattam.
Leszaladtam a szobámból és kirontottam a bejárati ajtón.Anyu mondott még valamit,gondolom azt,hogy:”Ha elmész,kint maradsz!” vagy azt,hogy:”Te jársz rosszul!”
De nem érdekelt,csak szaladtam a megbeszélt helyre.
Amy már a lépcsőn ült,ahogy meglátott felpattant és én a nyakába borultam.Könnyeim a pólóját áztatták.
-Otthoni?-kérdezte megértően,én csak bólogattam.-Figyelj..menjünk valamerre!
Elindultunk amerre a lábunk vitt.
-Akkor minden oké?-kérdezte,miután valahol az erdő közepében jártunk.
Gyönyörű volt.A fák a magasba emelkedtek,alul apró gazok állták utunkat.
Hallottam a madarak csipogását,az állatok vonyítását és egy suhogó hangot.Furcsa volt,nemtudtam beazonosítani.
-Hallotad ezt?-kérdeztem rémülten.
-Te paranoiás tyúk!Már megint rémeket látsz!-újra az a hang.
-Nem,már megint.Te nem hallod?
-Mit!?-megragadtam Amy karját,mintha az oltalmat nyújtana.
-Ott!-mutattam a hang irányába.
Egy alak ugrott ki a fák sűrűjéből.A férfi gyönyörű volt.Barna haján megcsillantak a naplemente sugarai,bőre szikrázott,akár a gyémánt.Fancsali vigyort vágott.Túl szép volt,túl tökéletes.
-Ki maga?-szólalt meg Amy.Én még mindig a karját szorítottam.Ő olyan bátor volt,olyan vakmerő.Mindig is felnéztem rá,bár csak egy évvel volt idősebb nálam.
-Riley.-mondta dallamos hangon-És Ti?
-Mit akar tőlünk?-kérdeztem.
Riley elmosolyodott.Fogai hegyesek és csillogóak.Volt valami fura ebben a férfiban.
Jobban szemügyre vettem.Arca csillogott,ahogy a kósza napsugarak megtörtek rajta.Bőre márványsima és hófehér.Szeme vörös.
„Vörös?Mi van?”
-Victoria büszke lesz rám,kettőt egyszerre!-mondta és megindult felénk.
-Gik,fuss!-utasított Amy.
Roganni kezdtünk a sűrűben.A nap már eltűnt az égről.Sötét volt.
Futottunk,ahogy csak tudtunk.Hangos morgás hallatszott a támadónk felől.Amy pár lépéssel előttem járt.Soha nem voltam jó futó plusz még a gyökerek is nehezítették az utamat.
-Helló!-a férfi szempillantás alatt ott termett előttem.Olyan iszonyatos erővel ragadta meg a csuklómat,hogy biztos voltam abban,eltört.
-Amy,szaladj!-mondtam.Legalább így Ő megmenekül.
Riley végigszagolta a karomat az ereim mentén,felhúzta felső ajkát és…………
Megharapott.
Felsikoltottam.Próbáltam kiszabadulni a szorításból,de nem ment.Jéghideg keze csapdaként zárta körül a karomat.
Most valahogy nem éreztem az előbbi hidegséget,valósággal lángolt a csuklóm.
Riley elengedett,én azonnal a földre estem.Testem görcsbe rándult,levegő után kapkodtam.
Nemtudtam mi történik vele.Olyan érzés volt,mintha kettéfűrészelnének,elütne a busz,öklözne egy bokszbajnok,bikák taposnának és savba mártanának egyszerre.
Éreztem ahogy a testem kifacsarodik és ráng.
Nem emlékszem rá,mi is történt valójában.Annyira hirtelen csapott le rám a valóság..
Az egyik pillanatban még minden normális.Ott volt a családom és veszekedtünk,aztán felhívtam Amy-t.Találkoztunk a suli előtt,elindultunk az erdő felé.Aztán ostoba semmiségen kisiklott minden.Miattam vagyunk itt!!
Saját sikolyaim közben kihallatszott a rideg Riley és a tehetetlen Amy hangja.
Végül elárasztott a sötétség…Túlságosan gyenge voltam,a kezemet üres gumitömlőnek éreztem.
„Meg fogok halni?”-gondoltam.-„De miért kell így szenvednem?”
Legszívesebben térden csúsztam volna vissza,hogy bocsánatot kérjek a szüleimtől.
Annyira sötét volt,mintha nem csak a szememet,hanem az egész agyamat egy vastag kendővel takarták volna el.
Nemtudtam felidézni ismerős arcokat,Amyét,Anyuét,Apuét,a szomszéd lányét,a magamét..
A tűz még forróbban égetett,azt kívántam bárcsak megölne valaki!
Az egész testem belepréselődött a lángokba.
A végtelen tűz tovább tombolt.Nem halottam már semmit,mintha megsüketültem voln.
Mennyi idő telhetett el addig,mire az idő végre jelentést nyert?
Hírtelen erősödni kezdtem.Apránként uralni tudtam a testemet.
Éreztem a lábujjaimat,a karomat,a fejemet.Bár a lángolás nem hagyott fel,de kezdett enyhülni.
Hallásom egyre élesebb lett,hallottam a ziháló szívemet,hallottam valami furcsát,olyan volt,mintha valaki egyenletesen szedné a levegőt,hallottam,hogy valaki sikít,szíve-akár csak az enyém-helytelenül kalimpált.
Egyre erősebb lettem,a gondolataim egyre tisztábbak.
Hallottam a szék nyikorgását,a szellőt és lassú,kimért lépteke egész közelről.
Egyszóval,mindent hallottam.
A torkom különösen fájt,mintha ki lennék száradva,rettentően szomjas voltam.
A szívem gyorsulni kezdett.Felszabadult a tenyerem is,helyette hűvös,csodás érzés várt.
Újra lépteket hallottam,most már közvetlen mellőlem.
-Ne aggódj!Mindjárt vége!-mondta egy csilingelő hang.
„Ki lehet ez?”
A tűz elszivárgott az alkaromból és a lábamból egészen a térdemig,már éppen kezdtem örülni,hogy új végtagom szabadult fel,de aztán…
A szívem úgy beindult,mintha egy motort rúgtak volna be.
A mellkasom közepében felizzott a tűz,beszippantotta a maradék forróságot a testem többi részéből.A szívem az utolsó dobbanáshoz közeledett,tudtam,hogy hamarosan itt a vég.
Hiszen az az ember is megmondta!
A lángolás zsugorodott,majd egy utolsó erőt vett,amivel egy utolsó,lomha,üres dobbanásre készette kimerült szívemet.
Végül elhalgatott.
Nem fájt semmim.
Lassan kinyitottam a szemem….

Köszöntés

Sziasztok!
Remélem sok olvasóm lesz!
Röviden a történetről:
Ezt a sztorit a barátnőmmel(Pannival) találtuk ki.Én "Gik" szemszögéből írom.
Szóval,van egy lány Angelic Swanlic,akinek a legjobb barátnője Amy Banset.
Az erdőben Riley Biers/Vámpír/ rályuktalál és átváltoztatja őket.
Mivel Victoria/Vámpír/ megbízza Őt,hogy "újszülötteket" toborozzon Bella Swan/Ember/ és a Cullenék/Vámpírok/ megtámadásához.(Twilight Saga:Eclipse)
De egy csoda folytán Giket és Amy-t egy Thoumas nevezetű vámpír megvédi és elviszi a házába.
A lányok ott változnak át.
Azután sok érdekes dolog fog történni,nem akarom lelőni az összes poént!:D
Az ismertető ennyi lenne....
Üdv!