-Amy!Most!Most szabadíts ki innen,meg megőrülök!
-De mi bajod Gik?
-Mindegy,csak találkozzunk a sulinál!
-Jó,máris megyek!-tettem le a telefont.
Amy volt a legjobb barátnőm,nehéz helyzetekben csak rá számíthattam.
Leszaladtam a szobámból és kirontottam a bejárati ajtón.Anyu mondott még valamit,gondolom azt,hogy:”Ha elmész,kint maradsz!” vagy azt,hogy:”Te jársz rosszul!”
De nem érdekelt,csak szaladtam a megbeszélt helyre.
Amy már a lépcsőn ült,ahogy meglátott felpattant és én a nyakába borultam.Könnyeim a pólóját áztatták.
-Otthoni?-kérdezte megértően,én csak bólogattam.-Figyelj..menjünk valamerre!
Elindultunk amerre a lábunk vitt.
-Akkor minden oké?-kérdezte,miután valahol az erdő közepében jártunk.
Gyönyörű volt.A fák a magasba emelkedtek,alul apró gazok állták utunkat.
Hallottam a madarak csipogását,az állatok vonyítását és egy suhogó hangot.Furcsa volt,nemtudtam beazonosítani.
-Hallotad ezt?-kérdeztem rémülten.
-Te paranoiás tyúk!Már megint rémeket látsz!-újra az a hang.
-Nem,már megint.Te nem hallod?
-Mit!?-megragadtam Amy karját,mintha az oltalmat nyújtana.
-Ott!-mutattam a hang irányába.
Egy alak ugrott ki a fák sűrűjéből.A férfi gyönyörű volt.Barna haján megcsillantak a naplemente sugarai,bőre szikrázott,akár a gyémánt.Fancsali vigyort vágott.Túl szép volt,túl tökéletes.
-Ki maga?-szólalt meg Amy.Én még mindig a karját szorítottam.Ő olyan bátor volt,olyan vakmerő.Mindig is felnéztem rá,bár csak egy évvel volt idősebb nálam.
-Riley.-mondta dallamos hangon-És Ti?
-Mit akar tőlünk?-kérdeztem.
Riley elmosolyodott.Fogai hegyesek és csillogóak.Volt valami fura ebben a férfiban.
Jobban szemügyre vettem.Arca csillogott,ahogy a kósza napsugarak megtörtek rajta.Bőre márványsima és hófehér.Szeme vörös.
„Vörös?Mi van?”
-Victoria büszke lesz rám,kettőt egyszerre!-mondta és megindult felénk.
-Gik,fuss!-utasított Amy.
Roganni kezdtünk a sűrűben.A nap már eltűnt az égről.Sötét volt.
Futottunk,ahogy csak tudtunk.Hangos morgás hallatszott a támadónk felől.Amy pár lépéssel előttem járt.Soha nem voltam jó futó plusz még a gyökerek is nehezítették az utamat.
-Helló!-a férfi szempillantás alatt ott termett előttem.Olyan iszonyatos erővel ragadta meg a csuklómat,hogy biztos voltam abban,eltört.
-Amy,szaladj!-mondtam.Legalább így Ő megmenekül.
Riley végigszagolta a karomat az ereim mentén,felhúzta felső ajkát és…………
Megharapott.
Felsikoltottam.Próbáltam kiszabadulni a szorításból,de nem ment.Jéghideg keze csapdaként zárta körül a karomat.
Most valahogy nem éreztem az előbbi hidegséget,valósággal lángolt a csuklóm.
Riley elengedett,én azonnal a földre estem.Testem görcsbe rándult,levegő után kapkodtam.
Nemtudtam mi történik vele.Olyan érzés volt,mintha kettéfűrészelnének,elütne a busz,öklözne egy bokszbajnok,bikák taposnának és savba mártanának egyszerre.
Éreztem ahogy a testem kifacsarodik és ráng.
Nem emlékszem rá,mi is történt valójában.Annyira hirtelen csapott le rám a valóság..
Az egyik pillanatban még minden normális.Ott volt a családom és veszekedtünk,aztán felhívtam Amy-t.Találkoztunk a suli előtt,elindultunk az erdő felé.Aztán ostoba semmiségen kisiklott minden.Miattam vagyunk itt!!
Saját sikolyaim közben kihallatszott a rideg Riley és a tehetetlen Amy hangja.
Végül elárasztott a sötétség…Túlságosan gyenge voltam,a kezemet üres gumitömlőnek éreztem.
„Meg fogok halni?”-gondoltam.-„De miért kell így szenvednem?”
Legszívesebben térden csúsztam volna vissza,hogy bocsánatot kérjek a szüleimtől.
Annyira sötét volt,mintha nem csak a szememet,hanem az egész agyamat egy vastag kendővel takarták volna el.
Nemtudtam felidézni ismerős arcokat,Amyét,Anyuét,Apuét,a szomszéd lányét,a magamét..
A tűz még forróbban égetett,azt kívántam bárcsak megölne valaki!
Az egész testem belepréselődött a lángokba.
A végtelen tűz tovább tombolt.Nem halottam már semmit,mintha megsüketültem voln.
Mennyi idő telhetett el addig,mire az idő végre jelentést nyert?
Hírtelen erősödni kezdtem.Apránként uralni tudtam a testemet.
Éreztem a lábujjaimat,a karomat,a fejemet.Bár a lángolás nem hagyott fel,de kezdett enyhülni.
Hallásom egyre élesebb lett,hallottam a ziháló szívemet,hallottam valami furcsát,olyan volt,mintha valaki egyenletesen szedné a levegőt,hallottam,hogy valaki sikít,szíve-akár csak az enyém-helytelenül kalimpált.
Egyre erősebb lettem,a gondolataim egyre tisztábbak.
Hallottam a szék nyikorgását,a szellőt és lassú,kimért lépteke egész közelről.
Egyszóval,mindent hallottam.
A torkom különösen fájt,mintha ki lennék száradva,rettentően szomjas voltam.
A szívem gyorsulni kezdett.Felszabadult a tenyerem is,helyette hűvös,csodás érzés várt.
Újra lépteket hallottam,most már közvetlen mellőlem.
-Ne aggódj!Mindjárt vége!-mondta egy csilingelő hang.
„Ki lehet ez?”
A tűz elszivárgott az alkaromból és a lábamból egészen a térdemig,már éppen kezdtem örülni,hogy új végtagom szabadult fel,de aztán…
A szívem úgy beindult,mintha egy motort rúgtak volna be.
A mellkasom közepében felizzott a tűz,beszippantotta a maradék forróságot a testem többi részéből.A szívem az utolsó dobbanáshoz közeledett,tudtam,hogy hamarosan itt a vég.
Hiszen az az ember is megmondta!
A lángolás zsugorodott,majd egy utolsó erőt vett,amivel egy utolsó,lomha,üres dobbanásre készette kimerült szívemet.
Végül elhalgatott.
Nem fájt semmim.
Lassan kinyitottam a szemem….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése